Avenford - Újraindult az Angliában alakult magyar progresszív heavy/power metal zenekar!

Újraindult a még 2012-ban Angliában alakult progresszív heavy/power metal zenekar, az Avenford. A csapatot anno Szehoffner Péter gitáros és Gamsz Árpád (Mobilmánia) énekes, gitáros alapította. 2014-ben ki is jött az első albumuk 'Mortal Price' címmel. Ezen az anyagon a két alapító mellett Zed Slaughter basszusgitáros és Pete Jean dobos szerepelt. A második nagylemezükre 2017-ig kellett várni, ez az anyag 'New Beginning' címmel és új ritmusszekcióval jött ki. (Tom Longbottom basszusgitár & Jivodar Dimitrov dob). Még ebben az évben kivált a zenekarból Árpi és itt nagyjából vége is lett a történetnek... Na de csak eddig, mert most újjáalakult a zenekar és a két alapító főhősön kívül visszatért a második album bolgár dobosa Jivodar Dimitrov, valamint a basszusgitáros posztra magával hozta egy honfitársát Petar Petrov személyében. A mostani formációban Árpi már csak énekel, így kellett egy másik gitáros is, aki nem más lett, mint Munkácsi Tamás (End Of Paradise, Invader), akivel Péter a Neverlandban is együtt játszott már. Az újjáalakulás utáni első koncertre pedig jövő pénteken a Barba Negrában kerül sor, ahol a zenekar a Stardust vendége lesz.

OM - Új dal Csató Péter közreműködésével: 'Megtennéd újra?'

A Vijaya Gauranga das gitáros vezette OM tavaly augusztus elején jelentkezett egy öt számos EP-vel, azonban az online felületeken elérhető 'FeldolgozOM' minialbum publikálása után is folyamatosan érkeznek új szerzemények a csapattól. Ennek egyik újabb “bizonyítéka” a Csató Péter (Replika) közreműködésével rögzített 'Megtennéd újra?' című dal, amihez egy komor hangulatú kisfilm is készült.

Magma Rise - Április 5.-én érkezik a hazai doom metal zászlóvivőjének az új albuma 'Neither land nor sea' címmel!

Az idei tavaszt negyedik nagylemzének megjelenésével indítja a hazai doom metal színtér zászlóvivője, a Magma Rise. A megjelenés tervezett dátuma április 5.-e. Már publikus a 9 tételes 'Neither land nor sea' címmel megjelenő album frontborítója, valamint dallistája. Az anyagot a soproni MD Stúdióban rögzítették Schmiedl 'Smici' Tamással, aki a keverésért és a masterért is felelt. Az album kiadója a H-Music Hungary lesz, de a terjesztésben, a külföldi promócióban továbbiakban is a Daredevil Records segédkezik majd.

Ossian - Holnap lemezmegjelenés! Dal- és klippremier: 'Soha nem késő'

'Angyalok és Emberek' címmel holnap jelenik meg a Paksi Endre vezette Ossian új nagylemeze. Az albumra 12 tétel került fel, melyek közül ötödikként a 'Soha nem késő' című dallal is ismerkedhetünk meg. A nótához egy látványos videoklip is készült a Mihaszna Film stábja jóvoltából.

Hydra - Új szöveges videóval jelentkezett a zalai heavy/power/szimfonikus metal zenekar: 'Kéz amely ringat'

A szimfonikus elemeket is zenéjébe építő zalai dallamos heavy/power metalos Hydra a tavaly szeptember-októberi HammerWorld magazin egyik CD mellékleteként megjelent 'Láncra verve' című, 8 tételes bemutatkozó nagylemezének 'Kéz amely ringat' című dalához készített szöveges videót. A zenekar február 10-én, azaz e hét szombaton Zalaegerszegen a Keresztury Dezső VMK-ban indítja a 2024-es koncertszezonját. Ezen az estén a szintén helyi death metal csapat, a Monastery tartja lemezbemutatóját. Vendégként pedig Pálosi Robiékon kívül a győri hardcore/death metal Devoid és a vasvári nu metal Difortunes is tiszteletét teszi majd.