Új klippel jelentkezett a felvidéki Phoenix RT. Az év elején megjelent új nagylemezük nyitódala a 'Csended maradok' kapott képes megjelenítést. A Syndrome Production által készített kisfilm felvételei január 24-én a Barba Negrában tartott lemezbemutatón készültek. Az 'Amit itt hagyunk' címmel megjelent új album a modern rock/metal csapat ötödik sorlemeze és aki élőben is meghallgatná az új és a régebbi dalaikat is, ő megteheti ezt a banda Z.enemivel közös koncertsorozatán, aminek az első állomása február 22-én lesz a felvidéki Alsószeli Kultúrházában.
Különleges látványvilágú 3D animációs klippel mutatta be új dalát a fővárosi modern metal zenekar, a Samas. “A sokat sejtető 'Érzem hogy élek' dalcím, az önmagunkhoz és a természethez való visszakapcsolódásról, a legbelső énünkhöz való visszatalálásról szól." Ehhez kapcsolódik egy gyönyörű látványvilágú 3D animációs klip, amit Szabó Dániel készített. A hangfelvétel pedig Lukács Ágostonnal készült a Positivesound Studióban, ahol a keverés és a masterelés is zajlott. Ebben a dalban is megtalálható, a zenekart jellemző egyéni hangzásvilág, a súlyos riffek, a dallamos és kemény énektémák váltakozása. Elmondhatjuk, hogy ez is egy Igazi Samas dal lett, vagy ahogy a zenekar jellemzi önmagát: "Zúzós modern metál magyar nyelven. Szuggesztív élőzenei adrenalin löket."
Új klippel jelentkezett az erdélyi black metal duó, a Siculicidium. Ezúttal a tavaly nyáron megjelent negyedik nagylemezük ''A halál tengely' második dala, a 'Nagyanyó kenyér' kapott képes megjelenést, ami a Kossuth-díjas erdélyi magyar költő Kányádi Sándor versének a megzenésített változata.
Animációs klip készült a Road zenekar tavaly december elején megjelent, és szinte azonnal aranylemez státuszt elért 'Az utolsó rapszódia' albumának az 'Akasszuk fel' című dalához, amit az ARV Studio csapata készített el. A zenekar koncertfronton egyenlőre még nem aktív, a december végi Budapest Arénás eddigi legnagyobb szabású koncertjüket pihenik éppen ki.
Az idén 25. születésnapját ünneplő Kalapács zenekar öt évvel a 'Világvégre' album után új nagylemezzel jelentkezik február 28-án! A Kalapács József vezette heavy/power metal csapat 12 tételes 'Ezerből egy' című nagylemeze tökéletesen illeszkedik az eddigi diszkográfiába, viszont megszólalásában egyértelműen a korral haladó alkotás. Az anyag első felvezető dalát, az 'Útvesztő'-t pedig már csekkolhatjuk is. Az új lemez felvételei a már megszokott Ecseri Vasmű Stúdióban készültek, ahol megtörtént a keverés és a masterelés is, a hangmérnök pedig természetesen Weisz “Kicsi” László volt, míg a zenei rendezői feladatokat Beloberk Zsolt vállalta magára. Az album borítóját és grafikáját, a már jól ismert Devecz Ádám készítette el. Az új lemezre hosszú betegség után visszatért a csapat alapító gitárosa Sárközi Lajos, és mivel Nagy Máté is a formáció tagja maradt, így ezentúl három gitáros felállással folytatják. Az 'Ezerből egy' albumot a megjelenés napján, azaz február 28-án egy koncerttel ünnepli a zenekar a Barba Negrában, ahol különleges vendégként a Nagyferó és a Beatrice lép fel, mint ahogy cirka 40 évvel ezelőtt az akkor betiltott Beatrice együttes a Pokolgép vendégeként rehabilitálta nevét a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. A két veterán előadó előtt a tavaly novemberben szintén új lemezzel jelentkező nógrádi tradicionális heavy/power metal zenekar a Helldiver indítja majd el az estét.
- Philosophers Stoned - 'Evil Gaze' címmel megjelent a fővárosi groove metal zenekar debütáló albuma!
- Stonedirt - Szöveges videót kapott a fővárosi groove/thrash/southern metal zenekar 'Dead End' dala!
- Helldiver - A nógrádi tradicionális heavy/power metal zenekar 'Száguldás' dala is kapott egy szöveges videót!
- Daddies Cool - Most a P. Box klasszikusa a 'Soha nem elég' kapott némi "Coolos" ízt a hazai Supergrouptól!