A szlovák pop/rock sztár, Karin Ann, “for a moment” című balladája után, most egy sötétebb hangulatú dalt ad ki, amelyet a Los Angelesben forgatott klippel ellensúlyoz. A fiatal énekesnő rövid idő alatt ért el számos nemzetközi sikert, BBC egyik műsorában is generációja egyik legnagyobb tehetségének kiáltották ki, most talán eddigi leglátványosabb videójával jelentkezik.
Komor és súlyos dalok várnak minket a Barba Negra Blue Stage előtt május 1-én: a finn Swallow The Sun és különleges vendégük, a svéd Avatarium lép majd fel, előttük pedig a Shores of Null játszik.
„Az igazi őserő, lehengerlő előadás, a 21. századi Istennő, aki újra visszavisz a természethez, belső erőnkhöz.” – így jellemezte A dal 2023 egyik zsűritagja Miviana szombaton előadott „Égni kell” című előadását. Sőt, az énekesnőt, szerzőt arra is megkérték, hogy azt az energiát, erőt, amiből egy szeletet megmutatott a produkció során, történjék bármi, ne szorítsa korlátok közé a jövőben sem. Miviana nem csak zenei tehetségével bizonyított szombaton este, hiszen különleges hajkoronáját, sminkjét saját maga készítette, sőt, a rajta látható elképesztő, vagány ruhát is ő tervezte.
Olykor igenis fontos a nézőpontváltás, mert akkor lehet igazán „fejest ugrani” a számunkra jelentőségteli pillanatokba – vallja a díjnyertes, indie-pop zenekar, a The Sign legújabb feelgood zenéjében. A „Fejest ugrottam” bátorító gondolatait szimbolizáló, új videóklippel debütál a bandától jól megszokott letisztultsággal és ötletes módon. Hamarosan A DAL 2023 showműsorban pedig élőben is meghallgathatjuk a gitárokban gazdag, felszabadító felvételt! Olykor igenis fontos a nézőpontváltás, mert akkor lehet igazán „fejest ugrani” a számunkra jelentőségteli pillanatokba – vallja a díjnyertes, indie-pop zenekar, a The Sign legújabb feelgood zenéjében. A „Fejest ugrottam” bátorító gondolatait szimbolizáló, új videóklippel debütál a bandától jól megszokott letisztultsággal és ötletes módon. Hamarosan A DAL 2023 showműsorban pedig élőben is meghallgathatjuk a gitárokban gazdag, felszabadító felvételt!
Új dalt mutatott be szöveges videóként a jövőből “érkező” arénacore-t toló Divided. A hazai rock / metal színtéren mind koncepcióban, mind kiállásban egyeduralkodóként jelen lévő, alkotó formáció a még idén érkező harmadik lemezének újabb előfutáraként publikálta a 'Split Second' címet kapott friss szerzeményét.
- Nanowar Of Steel - Kedden érkezik az olasz paródia metal zenekar!
- Utolsó Hullám - Megjelent a budapesti gothrock/postpunk zenekar debütáló albuma: ' Szárnytalan Angyal'
- Fall Out Boy - A Grammy-díjra jelölt, többszörös platinalemezes pop-punk zenekarnak 'So Much (For) Stardust' címmel megjelent a nyolcadik albuma!
- OM - 'Már megint' címmel itt egy vadonatúj dal Csató Péter közreműködésével!