Pokolgép - 'Vissza sose nézz' címmel pénteken jelenik meg a veterán hazai heavy metal zenekar új nagylemeze! Itt egy újabb előzetes dal: 'Tiszta hitem'

'Vissza sose nézz' címmel pénteken jelenik meg a veterán hazai heavy metal zenekar, a Pokolgép új nagylemeze. Ez lesz az első albumuk a zenekart januárban elhagyó Tóth Attila helyére márciusban érkezett új énekessel Bánhegyesi Ricsivel. A 40 éves jubileumát így megújult felállásban ünnepelte a zenekar, és ezeken a koncerteken rendesen összeszoktak Ricsivel is. Majd az új énekest bemutató márciusi 'Nem ért engem a világ' dal után két hónapja kijött az 'Amíg a tűz tombol'. A két új szerzeményt és Ricsi teljesítményét a szakma és a közönség is nagyon pozitívan fogadta. A tíz dalos lemezre bónuszként a két már megismert nóta is felkerült. Első előzetesként alig több mint egy hete megismerhettük az album címadó dalát, most pedig másodikként itt van a 'Tiszta hitem' dal is. Ezt is ahogy az előzőt egy szöveges videó kíséretében hozta nyilvánosságra a zenekar. A képes anyagokat a zenekar dobosa Kleineisel Márk készítette. Az anyagot JuGa Ping-Pong Pince Stúdióban rögzítették Cserfalvi „Töfi” Zoltán hangmérnökkel, míg a zenei rendezést a banda alapító gitárosa, vezetője Kukovecz Gábor vállalta magára. Az albumot a GrundRecords jelenteti meg. Aki pedig élőben még nem látta az új felállást, az legközelebb ezt december 14-én Szolnokon a Campuson teheti majd meg, ahol az együttes a Mozso, a Tabu, a Moby Dick és a Nemzeti Hang társaságában lép majd fel. Természetesen lesz hagyományos év végi fővárosi koncert is a Barba Negrában december 30-án.

Mobilmánia - December 20-án érkezik az ''Itt vagyok, hogy újból kitalálj' című új albumuk!

December 20-án új albummal jelentkezik a veterán hazai hard rock zenekar, a Mobilmánia. Az új kiadványra a mostani felállás által rögzített 11 újrahangszerelt klasszikus, valamint két vadonatúj dal került fel. Az új lemez már előrendelhető, és ha december 16-ig ezt megteszed, akkor biztosan ott lehet a karácsonyfa alatt, ráadásul minden példányt dedikál is a zenekar. De személyesen is megtudod majd vásárolni, amennyiben december 28-án ellátogatsz a Barba Negrába, a Mobilmánia év végi nagykoncertjére, ahova természetesen a zenekarral tart Vikidál Gyula is, a vendégzenekarok pedig a B52 és a Banderass lesznek.

From The Sky - Dal- és klippremier a fővárosi szimfonikus extrém metal zenekartól: 'Hiszek Benned (Credo)'

'Hiszek Benned (Credo)' címmel új dallal jelentkezett a budapesti szimfonikus extrém metal zenekar, a From The Sky. Egy teljesen új, korábban sosem hallott szerzeményről van szó, amely a csapat tervei szerint a jövő tavasszal érkező akusztikus lemezükön, a 'Silentium'-on kap majd helyet. Az új szerzemény hangos verziója pedig a zenekar harmadik nagylemezére, a 'Madrigal'-ra kerül majd fel. A szóban forgó tételhez a zenekar Svédországban, Gotland szigetén forgatott klipet is. A csapat exkluzív akusztikus koncertre készül most vasárnap, azaz december 1-én, melyre a mezőcsáti Művelődési Központ színháztermében kerül sor. Ezen az eseményen ’A Dal’-ban megismert formációban, azaz Tari Szabolcs (ének, gitár), Kiss László (gitár), Gilián Péter (basszusgitár) Juhász Tamás (zongora) és Halász Illés (dob, vokál) felállásban lépnek színpadra. A koncertre csak a helyszínen lehet jegyet váltani, további információ az esemény FB-oldalán található.

Phoenix RT - Dal és klip premier: 'Szemekbe fényt' Decemberben jelenik meg a felvidéki modern rock/metal zenekar új nagylemeze!

Decemberben jelenik meg a már négytagú csallóközcsütörtöki modern rock/metal zenekar a Phoenix RT új nagylemeze. Az 'Amit itt hagyunk' albumról egy újabb klippel megtámogatott dalt ismerhetünk meg, a 'Szemekbe fényt'. A dal hanganyagát Érden a SongSong Production segítségével rögzítették, a hangmérnök és a producer pedig Varga Zoltán volt. A klip a Syndrome production munkája. A borítót pedig a zenekar gitárosa Győrög Marci készítette. Az új album előrendelése a jövő héten indul. A srácok azonban nem állnak le, így most vasárnap délután, azaz december 1-én Budapesten a BARhole-ban már forgatják is a még újabb videóklipjüket, ahova várják a jelentkezőket. Ha pedig új album, akkor természetesen lesz lemezbemutató is, amire január 24-én Budapesten a Barba Negra Blue Stage színpadán kerül sor, ahol aznap rajtuk kívül a Z!ENEMi is bemutatja legújabb anyagát, míg a vendégzenekar a Plasticocean lesz. Ráadásul holnap reggel 10 óráig 1.000 Ft. kedvezménnyel lehet az eseményre jegyet vásárolni.

Daddies Cool - A Beatrice klasszikusával mutatkozott be az új hazai rock/metal supergroup: 'Motorizált nemzedék'.

Idén kezdte meg működését a legújabb hazai rock/metal supergroup a Daddies Cool. Az ismert zenészeket tömörítő zenekar tervei szerint főleg a tagok régi zenekarainak a dalait fogja játszani. Mivel az eleve főként feldolgozásokat játszó Zorall zenekart hárman is képviselik, ami már eleve egy összefésült átdolgozásokat (Külföldi zenekarok, hazai csapatok szövegeivel.) játszó zenekar, így elég nagy merítési lehetőségük lesz. De ezek alapján, lehet itt Moby Dick, Omen, Kalapács, Hungarica, P. Box, Sex Action, Action, Sing Sing vagy éppen Beatrice is, akiktől az elsőként bemutatott klipesített dal a 'Motorizált nemzedék' is származik. A videót Andrics László készítette. A formáció bemutatkozó koncertjére 2025. február 7-én a Barba Negrában kerül sor.