'Láttam Már' címmel új dalt hozott ki a budapesti modern metal/metalcore zenekar a Down For Whatever. A dalt egy klip kíséretében hozták ki a srácok, amit a Tri-Angle Video készített és a csapat énekese Diószegi Kiki rendezett, a felvételekért Zsoldos Dávid, míg az utómunkálatokért Császár Róbert felet. A hang felvétel és a keverés szintén Kikit (Stray Heart Records) dicséri, a mastert pedig Simon Istvánnak (No Silence Studios) köszönhetjük. Az új szerzemény már elérhető az összes ismertebb online streaming szolgáltatónál. Aki pedig a tegnapi siófoki Plázsos koncertjük után (Ahol a Road előtt léptek.) fel ismét élőben nézné meg Kikiéket, neki legközelebb erre Július 13-án Dunaújvárosban a Rockmaratonon lesz rá lehetősége, de július 31-én Székesfehérváron a Fezenen is fellép majd a zenekar.
DOWN FOR WHATEVER - Láttam Már
A zenekar a 'Láttam Már' dalról:
"Megjelent legújabb számunk, amely az élet kiszámíthatatlanságáról és annak erejéről szól. Hisszük, hogy mindannyian átéltük már azt az érzést, amikor az élet a legváratlanabb pillanatokban írja át a terveinket, és úgy érezzük, hogy körülöttünk minden porig ég. Ez a dal azoknak szól, akiknek volt bátorságuk továbbmenni, újrakezdeni és szembenézni a veszteségekkel.
Reméljük, hogy megtaláljátok benne a saját történeteiteket, és ez a dal erőt ad nektek a nehéz időkben. Hallgassátok szeretettel, és osszátok meg velünk, mit jelent számotokra ez a szám.
Köszönjük, hogy velünk tartotok ezen az úton!"
A Down For Whatever tagsága:
Diószegi Kiki - ének
Császár Róbert - gitár
Czink Zsombor - basszusgitár
Zsoldos Dávid – dobok
Down For Whatever online:
https://www.facebook.com/downforwhateverofficial
https://www.instagram.com/downforwhateverofficial
https://www.tiktok.com/@downforwhateverofficial
https://open.spotify.com/artist/6YbTZWEYHU5DcbuCya4KnU