Crom - Molics Zsolt emlékére hozott ki új dalt a budapesti heavy metal zenekar: 'Bennünk lobog a tűz'

'Bennünk lobog a tűz' címmel egy új dallal jelentkezett a fővárosi heavy metal zenekar, a Crom. Az új szerzemény egy klip kíséretében látott napvilágot, ami Rónai Levente munkája, a zenéjét Utasi András a csapat gitárosa (Cooltourstar, ex-Cool Head Klan), míg a szövegét Varga Zoltán énekes jegyzi. Ez a nóta kiemelkedő jelentőséggel bír, ugyanis a 2021 novemberében tragikus hirtelenséggel elhunyt Molics Zsolt (Cool Head Klan, Sámán, Seneca, Classica, Moby Dick stb.) énekes emléke előtt tiszteleg. A produkcióban régi barátok és testvérek is csatlakoztak a bandához, a felvételen olyan vendéghangok (Lőrincz Tibor, Nachladal István, Schrott Péter, Utasi András) is megszólalnak, amelyek különleges jelentőséget adnak ennek a zenei tisztelgésnek. A dal fontos helyet foglal el a csapat életében, mert a személyes üzenete mellett betekintést enged a Crom készülő második nagylemezének zenei világába is, amely új fejezetet nyithat a zenekar történetében. A bandával idén még egyszer a november 20-ai Metal Winter esten lehet találkozni, ahol rajtuk kívül ott lesz még a Moby Dick és az Omen is a Barba Negrában. 

CROM - Bennünk lobog a tűz az online streaming szolgáltatók kínálatában:

https://smartlinks.artistcamp.com/9008798789511

 

CROM - Bennünk lobog a tűz

 

A zenekar az új dalról:

 “A ‘Bennünk lobog a tűz’ nem gyászdal, hanem főhajtás egy igazi harcos előtt, aki örökre a közösség része marad. Dal a barátságról, az összetartozásról és arról, hogy vannak emberek, akiknek az emléke és a szellemisége akkor is velünk él tovább, amikor már nem lehetnek mellettünk. Emeljük a kupát, és őrizzük Zsolti emlékét!”

 

A Crom zenekar tagsága: 

Varga Zoltán - ének

Singh-Bahadur Áron - gitár

Munkácsi Tamás - gitár

Sinkovits András - basszusgitár

Kovács György - dobok

 

 

Crom online: 

https://www.facebook.com/Cromzenekar

https://cromzenekar.hu/

https://www.instagram.com/cromzenekar/

https://www.tiktok.com/@cromzenekar_official

https://www.youtube.com/channel/UCsbIEhvt0QkOg2hcXYgdOfw

Kapcsolódó cikkek