Classless Action - Kiadásra került a C.A.F.B. frontember Szakácsi Greg egykori projektjének egy albumnyi dala!

'Unwritten Songs' címmel került kiadásra a C.A.F.B. frontember Szakácsi Greg egykori projektjének, a Classless Actionnek egy albumnyi dala. A ’90-es évek hazai punk aranykorának ikonikus alakja, az azóta már Amerikában élő Greg, fő zenekara, a megkerülhetetlen C.A.F.B. mellett ráadásul több side projekttel is jelentkezett az évek alatt, amikkel be is járta az amerikai kontinens nagy részét. Alapítótagja volt a seattle-i illetékességű Sledgeback-nek, és jó pár évig a The Scoffs legénységét is erősítette, az élet pedig többek között olyan legendás zenészekkel hozta össze, mint Parker Lundgren (Queensryche), Guy Lacey (War Babies), Ben Shepherd (Soundgarden), Tim Mullen (Himsa) vagy Justin McCawley (Fang). Az elmúlt időszakban azonban mégsem a hangos élő koncertekről és a próbákról szólt Szakácsi élete, hanem egy régi garázszenekara elfeledett demófelvételeinek megmentésén dolgozott a házi stúdiójában. Ennek a végeredménye a nemrég megjelent “Unwritten Songs” című lemez. A Classless Action nevű egykori projektjének ugyanis egy teljes albumnyi anyaga porosodott a fiókban, ami most végül Greg munkájának köszönhetően a Capitol Hill Recordings kiadásában végre meg is jelent. A dalok nagy részében tagadhatatlanul érezhető is a tipikus Szakácsis, sötét és nyers gitárhangzás, amitől a Classless Action-t hallgatva könnyen az az érzése támadhat az embernek, mintha valami elfeledett C.A.F.B. anyagra bukkant volna, de van egy különleges darabja is a lemeznek a “Warriors” című nóta, ami Karl Hendrick basszusgitáros énekével lett teljes. Az 'Unwritten Songs' mindezzel együtt egy tökéletes kordokumentum a 2010-es évekből, időutazás Szakácsi módra, 16 hamisítatlan punk dallal.

Classless Action - Hell and Back

A Classless Action – Unwritten Songs című frissen megjelent albuma ezen a linken hallgatható: 

https://www.youtube.com/playlist?list=OLAK5uy_lRyYDhiebot9bXob6dXmQfCRU1MmteGJk

Classless Action online:

https://www.facebook.com/classlessaction/

https://www.youtube.com/channel/UCy7ZD5FitKbKgl_t1Zir8Bg

 

Kapcsolódó cikkek