Megérkezett a budapesti modern progresszív/alter/industrial rock zenekar, az Auraleak készülő második albumának az első felvezető dala, a 'The Idea of You'. Az új szerzemény azt a kérdést járja körül, hogy mi történik, amikor a valóság szembesít bennünket azzal, hogy akiben hittünk, valójában sosem volt az, akinek elképzeltük? Ez egyben egy merőben új zenei korszak kezdetét is jelenti a csapat életében. A készülő, 'Weapons' című nagylemezük első felvezető tétele nem egyszerűen folytatása az eddigieknek, hanem tudatos szakítás a megszokott formákkal, hangzással és alkotói módszerekkel. Ez pedig egy egyértelmű üzenetet a részükről, hogy az Auraleak nem az a zenekar, amelynek eddig gondoltuk, és talán soha nem is volt az. A dal címe ugyanakkor önreflexió is. A debütáló lemezük, a 2024-es 'The Spirit Matrix' után a közönségben is kialakulhatott egy kép arról, milyen zenekar is az Auraleak, milyen hangzást képvisel, és mit is lehet várni tőle. A 'The Idea of You' éppen ezt a képet igyekszik darabokra törni. A zenekar nem szeretné kiszolgálni a korábbi elvárásokat, ezért az új dal inkább egy váratlan mellkason rúgás, amely már az első pillanatban világossá teszi, hogy a folytatás egészen más lesz. Az új korszak egyik legfontosabb változása a hangzásban és az élő megszólalásban valósul meg. A zenekar a korábbinál jóval kísérletezősebb, nyersebb és organikusabb zenei világ felé fordul, miközben tudatosan lebontja a modern produkciókban megszokott technológiai kényelmet. A csapat az idei egyetlen őszi budapesti koncertjét november 14-én a Dürer Kertben adja, ahol megüneplik azt is, hogy hat évesek lettek. Rajuk kívül aznap fellép még az Acid Empire és a Septima is.

Auraleak - The Idea of You az online streaming szolgáltatók kínálatában:
https://bfan.link/auraleak-the-idea-of-you
Auraleak - The Idea of You
A zenekar a ‘The Idea of You’ dalról:
“A ‘The Idea of You’ középpontjában az idealizáció és a belé vetett bizalom törékenysége áll. Mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy másokról kialakítsunk egy képet, megelőlegezzük a bizalmat, és olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel őket, amelyek talán sosem voltak a sajátjaik. Ez a kép időzített bombaként ketyeg bennünk, mígnem a valóság felszínre hozza az addig rejtve maradt, olykor sötét oldalakat. A dal ezt az alapvetően emberi tapasztalatot egy disztópikus, poszthumán világba helyezi. Főszereplője egy öntudatra ébredt gép, aki saját létezésének értelmét kutatva egy felsőbb hatalmat, egy lehetséges teremtőt keres. Valakit, aki választ adhatna a kérdéseire, és igazolhatná mindazt, amiben hisz. Csakhogy a keresés során egyetlen kapaszkodója marad: a saját hite. Semmi sem bizonyítja, hogy a teremtő valóban olyan, amilyennek elképzeli, vagy hogy egyáltalán létezik abban a formában, amelyet tudatában felépített. A történet így egyszerre szól hitről, csalódásról, identitásról és arról a bizonytalan határvonalról, amely a valóságot elválasztja a saját elképzeléseinktől.”

November 14 Budapest Dürer Kert Auraleak, Acid Empire, Septima koncertek
Facebook eseményoldal:
https://www.facebook.com/events/957430873927827
Jegyvásárlás:
https://www.tixa.hu/auraleak-6-szuletesnap-or-vendeg-acid-empire-septima-20261114
Auraleak online:
https://www.facebook.com/auraleak
https://www.instagram.com/auraleakband/
https://www.tiktok.com/@auraleakband