don

Rock On Fest! - Két hónap múlva negyedjére is!
Írta: Slayer   
2017. július 03. hétfő, 19:05

Szeptember másodikán ismét tömény, erős program érkezik a Barba Negra Track-be, hiszen a hazai rock színe-java és egy nemzetközi zenekar lép majd fel szinte ingyen!

A Rock On Fest! idei programját az egykori P. Mobil, Pokolgép, Mobilmánia stb. legendás énekese, Rudán Joe nyitja majd egy exkluzív, akusztikus koncerttel.

Rudán Joe - Én ez vagyok

Az este folyamán fellép Magyarország első és legnépszerűbb dirty rock zenekara, a legendás Sex Action is. Az egykori Fekete Lyukból viharos gyorsasággal egy ország kedvencévé vált csapat sikere nem csak a produkció itthon abszolút hiánypótló jellegének volt köszönhető, de a kiváló daloknak, és az okosan megfogalmazott, véletlen sem szókimondó szövegeknek is. A csapat 25 éves jubileumának évében a banda újraformálta magát, és a korai időket meghazudtoló formában robbant be újra a színpadokra, hogy azóta is lehengerlő bulikat adjanak. Azonban koránt sem lehet őket minden hétvégén elcsípni, így fellépéseik mindig kiemelt eseménynek számítanak. Régóta hívtuk és örömmel üdvözöljük őket a Rock On! fellépői között!

Sex Action - Ahova lépsz 

Színpadra lép továbbá az idén a 70000 Tons Of Metal-t, azaz a világ legnagyobb metal hajóját is megjárt és a nemrégiben a plzeň-i - MetalFest Open Air-n óriási lelkes közönség előtt játszó folk metalos Dalriada, akik exkluzív lemezelőzetes bulival készülnek és így korábban soha nem hallott, új dalokat játszanak a Rock On Fest! közönségének.

Dalriada - Áldás

A csajos bandák táborát erősíti majd az új lemezén dolgozó Tales Of Evening is és az Ideas. A tatabányai szimfo-metalos zenekar régóta várt új albuma a HammerWorld Magazin legfrissebb számának mellékleteként a napokban jelenik meg, az Egység/Oneness címmel. Az Ideas a lemezt élőben is bemutatja a Rock On Fest!-en!

Az est nemzetközi vendége a svéd sleaze rocker Crazy Lixx lesz, melynek új lemeze Ruff Justice címmel április 21-én jelent meg. A Guns N´Roses, Aerosmith, Kiss, Whitesnake, Alice Cooper, Def Leppard, Motley Crue zenéjén nevelkedett zenekar az újvonalas glam kiváló képviselője. A Rock On Fest alkalmából először járnak hazánkban!

Crazy Lixx - Snakes In Paradise

 

A Rock On Fest! talán legkülönlegesebb produkciója a Pandora's Box P. Box lesz, hiszen ezúttal vendégként a zenekarral Koroknay Árpád mellett fellép Varga Miklós eredeti, alapító frontember is. Ebben a felállásban két énekessel még nem volt látható a csapat! :)

P.Box - Éjféli szekér

A Kill With Hate, Christian Epidemic zenekarok képviselik majd a keményebb, súlyosabb metalt, de fellép a Rock On Fest fesztivál egyik alapítója, Csöves és zenekara, az Alcohol. Utóbbi egyébként épp új lemezén dolgozik.

A további, részletes időbeosztás és a teljes program később érkezik, ugyanakkor így is nagyon színes műsor várható, hiszen a legkülönbözőbb stílusok képviselői csatlakoztak az idei rendezvényhez.

A koncertek ráadásul hűen a korábbi évekhez és hagyományokhoz lényegében ingyenesen, igen baráti “áron” látogathatók: az 500 forintos belépő teljes egészében lefogyasztható a pultban. A szervezők ezúttal is várják a családosokat is, a már kora délután kezdődő rendezvényre 16 éven aluliaknak, szülői felügyelettel teljesen ingyenes a belépés.

A Barba Negra és a Hammer Concerts bemutatja:

ROCK ON! Fest 2017

2017.09.02. szombat

Budapest Barba Negra Track

Akik már biztosan ott lesznek:

Agregator

Alcohol

Amberjack

Christian Epidemic

Crazy Lixx (swe)

Dalriada - exkluzív lemezelőzetes buli, először új dalokkal

Dying Wish

Helo Zep!

Ideas

Kill With Hate

Magor

Pandora's Box P. Box - vendég: Varga Miklós

Rudán Joe - exkluzív, akusztikus fesztiválnyitó buli

Scaryface

Sex Action

Tales Of Evening

Belépő 500 Ft, melynek teljes összege a pultban lefogyasztható és egyszeri belépésre jogosít.

Jegylink: track.barbanegra.hu/rockonfest2017_20170902